Hogyan küzdöm le a fáradtságot online jóga online vezetett meditáció FreshUp Ági Jóga Mindennap cover

Szerző: FreshUp Ági (RYT 500)| Kategória: Egyéb

Fizikai vagy érzelmi fáradtság – jó “kis” lehúzó erő

Aki a szabadság gyermeke, mint például én, nem bírja sokáig elviselni, ha más uralkodik felette. Jelen esetben a fáradtság. Harmadik hete van igen éles hangja a fertőzésveszélynek, szinte három hete élünk önkéntes karanténban (a családommal legalábbis, Zsoltival és Sárival) és egy kis átszervezést igényelt a mindennapjaink vezetése is, de mellette ugyanúgy fenntartom a munkám, Sári elkezdett állni. Sokkal nagyobb figyelmet igényel és most már utánajárást is. A változásnak tehát van jó oldala is, de bármelyik is jellemző, bizony én is elfáradok.

Régen küzdöttem ellene, azért is csináltam tovább, amit kell, de ez egy idő után csak rátett egy lapáttal, és a kiégés jeleit mutatta meg. Elundorodtam a szorgalmas munkától és az állandó tevékenykedésemtől (márpedig dolgozni kell). Egy ideje viszont tudatosan állok a fáradtsághoz.

Nemrég rám tört a fáradtság. Nem tudtam a meditációs időmben felkelni, kora reggel meditálni, sőt úgy visszaaludtam, hogy bőven túl aludtam a reggelt. Ah, akkor elő a saját bevált gyakorlataimmal! Mert sokáig ezt nem tűröm és nem is viselem.

Gyors megmentő gyakorlatok és vezetett meditáció

Ezt osztom meg veled az alábbi videómban, és egy vezetett meditációt is megosztok veled, a magazinom olvasójával, amit ingyen letölthetsz.

Szeretném ha ez a “szív” meditáció téged is szolgálna bármerre jársz.

A fáradtság lehúzó erő akár fizikai fáradtság, akár mentális vagy érzelmi szinten. Éber figyelemmel könnyedén ki tudod zökkenteni magad az alábbiak szerint

Egy technika 3 lépésben a fáradtságra 

  1. Megengedem magamnak – Ha fáradt vagyok, megengedem magamnak, nem küzdök ellene foggal körömmel. Elismerem, elfáradtam akár fizikailag, akár mentálisan.
  2. Pici szünetet tartok – elmegyek sétálni kiszellőztetni a fejem vagy ledőlök, vízszintesbe teszem magam x időre.
  3. Éber tudatossággal kihúzom magam a fáradtság érzésből. Elvégzem az alábbi 4 gyakorlatot.

Megerősítés fáradtság esetére:

“Megengedem magamnak, hogy fáradt legyek, és képes vagyok éber tudatossággal átfordítani ezt az energiát. “ (vizuális alkatoknak: megerősítő mantra színes kép)

Egyszerű, hatásos frissítő gyakorlatok fáradtságra

Most 4 fizikai gyakorlatot osztok meg, amelyeket elvégezve, rögtön érezni fogod a frissítő hatását (mi mást osztanék veled FreshUp Ágiként, mint frissítő gyakorlatokat!? 😀

A gyakorlatok sorrendben:

  1. homlokrezgetés
  2. arccsont masszázs
  3. tűzlégzés felemelt karokkal
  4. béka (jógikus guggolás és mély előre hajlás)
  5. befelé figyelés vagy meditáció (bónusz: szív meditáció letölthetésre neked, a magazinom hű olvasójának)

A háttérben Sára babánk adja tudtunkra, hogy itt van velünk. A gyakorlatokat ő már ismeri, mert bizony végig szokta nézni, ahogy csinálom. 😉 Tanuld meg te is. 

Bónusz: letölthető vezetett meditáció “Szív” témára alább

Nézd meg a frissítő videómat és gyere velem

Ha magadénak érzed ezt a mini meditációt, akkor a “Szabad vagyok” meditációs programom érdekelhet téged. Nemcsak a mostani “Szív” meditációt tudod 11 percben hallgatni mindennap, hanem építőleg hatnak rád a program további elemei is.

A “Szabad vagyok” online program célja különböző megerősítő technikákkal növelni a tudatosságod, és vele együtt a pozitív energiád. Szabad vagyok online meditáció program

Ha van olyan ismerősöd, aki értékeli a vezetett meditációt vagy a feljebb megosztott gyakorlatias technikákat, akkor bátran oszd meg vele ezt az oldalt. Ha ő is tudatos “életvezető”, akkor van helye a magazinom olvasói között. Szeretettel látom a feliratkozóim között.

Visszajelzésed fontos! Írd meg hogy ment a meditáció? Milyen tapasztalást váltott ki belőled? Ha van kérdésed, azt is alul a komment boxban oszd meg.

Hashtags: FreshUp Ági, Jóga Mindennap, fáradtság leküzdése, letölthető meditáció, online vezetett meditáció, szabad vagyok meditációs program, tudatosságnövelő technika, élni szeretünk

FreshUp Ági

Ahogy a Hold is állandóan változik, úgy a te energiád is, azonban hiszem, hogy mindenki képes megtalálni az egyensúlyát, amelyben boldogságot, nyugalmat és egyben tettre kész energiát érez. Közel 2000 tartott jógaóra tapasztalatával és YA-RYT 500 órás nemzetközi jógaokatóként vezetem a saját alkotásom, a Fresh Up Zone studiót Bécsben. Fontos szempont számomra a helyes kivitelezés, a rendszeresség és a fejlődés. A hatha alapú óráimon gyakran találkozhatsz anatómiai fókusszal, flow, yin és elemekkel, és kedvelem a fordított és egyensúlyozó testhelyzeteket. Jóga filozófiám …

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

JógaMindennap - 2020

Kérdésed van? Írj nekünk!

Bejelentkezem

Elfelejtetted a jelszvad?