Édesburgonya leves

Nehézség: könnyűElkészítési idő: 45 perc | Mikorra: EbédTípus: VegánKategória: Krémleves | Adag: 2 főre

Az idei november számomra a kurkumáról szól, és a levesekről, valamint az általánosságban érvényes elvemről, hogy kevés összetevőből finom, természetes ízeket varázsoljak. Így született meg ez az édesburgonya leves, amely minden várakozásomat felülmúlt. Kíváncsi vagyok nektek hogyan sikerül?

Az egyetlen kérdés a fejemben a kókusztej használata. Fenntartással öntöttem bele azt a kupica kókusztejet, mert megkóstolva kiérződött benne a kókusz íze, és a párom egyenesen nem szereti a kókuszt. Végül belelöttyintettem, és reménykedtem, hogy a kókuszíz elszáll. Hát nem!

Az íze azonban remek összhang, és pár falat után a kókusz is beleillik a harmóniába. Szerintem simán lehet anélkül is elkészíteni ezt a levest, vagy akár semleges ízű tejjel. Én a sűrűsége miatt választottam ezt a fajta kókusztejet.

Várom, hogy nektek hogy ízlik! ?

Összetevők:

Elkészítés:

1. A hozzávalókat előkészítem, megmosom, hámozom, pucolom, aprítom.


2. Olivaolajat hevítek alacsony hőfokon, majd beleteszem a vöröshagymát. Sózom és hagyom, hogy levet eresszen és üvegesre piruljon.


3. Pár perccel később hozzáteszem a fokhagymát (egészben vagy darabokra vágva, mert össze lesz turmixolva) és alig 1-2 percig pirítom, és minden fűszert is beleborítok, hogy a hagymával összepiruljanak az ízek.


4. Rádobom a kockára vágott édesburgonyát, hagyom, hogy egy kicsit magától puhuljon, majd felöntöm vízzel.


5. Amikor nagyjából megpuhult az édesburgonya (hamarabb megpuhul, mint a hagyományos burgonya), akkor összeturmixolom botmixerrel vagy turmixgéppel.


6. Visszateszem a tűzre, akkor beleöntöm a kókusztejet (elhagyható), és egy rottyanásig főzöm. Kóstolom és fűszerezem szükség esetén. (szerintem csak só hiányozhat belőle)


7. Tökmagolajjal tálalom.

Tipp: 

- a kókusztej elhagyható vagy helyettesíthető más sűrítésre használható tejjel
- a fűszerek egyáni ízléd kérdése. Aki nem ismeri a kurkumát, az használja óvatosabban,
- a ső is ízlés kérdése, de nem árt csínján bánni vele és adalékanyag-mentes terméket választani

FreshUp Ági

Ahogy a Hold is állandóan változik, úgy a te energiád is, azonban hiszem, hogy mindenki képes megtalálni az egyensúlyát, amelyben boldogságot, nyugalmat és egyben tettre kész energiát érez. Közel 2000 tartott jógaóra tapasztalatával és YA-RYT 500 órás nemzetközi jógaokatóként vezetem a saját alkotásom, a Fresh Up Zone studiót Bécsben. Fontos szempont számomra a helyes kivitelezés, a rendszeresség és a fejlődés. A hatha alapú óráimon gyakran találkozhatsz anatómiai fókusszal, flow, yin és elemekkel, és kedvelem a fordított és egyensúlyozó testhelyzeteket. Jóga filozófiám …

1 Hozzászólás
  1. Melinda 6 év ago

    Isteni finom lett, nagy sikert aratott, felkerült a családi recept gyűjteménybe! Nem volt otthon kókusztejem, így tejszínnel helyettesítettem (nem vagyok vegán) 🙂

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

JógaMindennap - 2022.

Kérdésed van? Írj nekünk!

Bejelentkezem

Elfelejtetted a jelszvad?