“Az alap dolgok nem feltétlenül könnyűek, sőt!”

“Ezért indítom újra és újra

és újra az alapozó,

kezdő jógakurzusom.”

Szeretettel látlak,

FreshUp Ági

Ebben van a program sikere. Katt a képre
[/vc_column_inner]

A motiváció és önállóság titka a magabiztos alapok.

A jógát elkezdők 80%-a 3 hét alatt feladja.

“Ah, ez nekem nem megy. Nem tudom rendszerbe faragni a jógát.”

Visszalép a komfortzónájába, mert az a kényelmesebb.

 

Egyszerűen nem találok rá időt.”

Nem vagy egyedül.

Az idő kérdés mindenki számára aktuális. “Hogyan oldjam meg, hogy beleférjen az amúgy is sűrű időbe?”.

Idő nem tudok adni, de ha kellően elszánt vagy, akkor a támogató motivációt és az alapozó tudást megkapod tőlem.

A kurzus fix időben zajló órái, a közösségünk csoportjában megjelenő postok mind a motivációd támogatják.

Az egymásra épülő órák is arra ösztönöznek, hogy mindig csak egy kis lépést tégy előre, és tovább érsz.

Minden óra előtt vagy után élő kapcsolódásban vagyunk/lehetünk, hogy feltedd a kéréseid, megoszd a tapasztalataid és a sikerélményeid.

Mert sikerélményeid aztán lesznek!

Hogyan zajlik a kezdő kurzus?

10 könnyen követhető, egymásra épülő jógaórát, amelyek hetente válnak elérhetővé és visszanézhetővé.

Végül egy 90 perces hatha gyakorlatsor birtokosa leszel tudásban, amelyet önállóan és magabiztosan tudsz otthon végezni, kapsz hozzá segédletet.

Komplex, minden fontos jóga elemet tartalmaz: mentális ráhangolódást, megerősítést, pranayamát, jógafilozófiai útravalókat, a fizikai gyakorlást és relaxációt.

A kapcsolódáshoz saját, privát JógaMindennap felületet kapsz, ahol a bónszok is elérhetők.

És kurzus zárásával nyilnak fel az óriási bónuszok: 3 teljes gerincjóga, kedvezmény további JógaMindennap programhoz, jógaparti és fogadóórák, mert egy éven át marad a kapcsolat köztünk.

Csatlakozom

Beleillesz a kezdő csapatba?

  • Elszánt vagy, hogy végre jógázz.
  • Nem csak jógázgatni szeretnél, hanem elmélyíteni a tudásod.
  • Szeretnél kellő motivációt, hogy rendszeresen jógázz.
  • Égő vágyat érzel arra, hogy elkezdj végre jógázni.
  • Jógázol, de úgy érezd van mit helyre rakni, mert sok miért kérdés van benned.
  • Érdekelnek a jóga alapok, az alapászanák és a jógafilozófia megértése.
  • Csiszolnál szeretnél az ászana gyakorlásodon.
  • Végre magabiztosan akarsz önállóan, otthon is jógázni.
  • Szeretnél egy csapatot magad mellé, akiknek hozzád hasonló céljaik vannak.
  • Örülsz, ha van egy jóga oktató mellett, aki választ ad a kérdéseidre, és egy egész évig támogat.

Ha magadra ismersz, akkor nyitva a csoportunk kapja. Beleillesz a körünkbe.

Tíz aktív héten át együtt egy csoporttal, motiváló gondolatok Ágitól, támogató és vicces visszajelzések a csoporttársaktól.

Itt tényleg kapok ajánlásokat a rövidebb gyakorlatokra, mert bármennyire akarom nekem sem fér bele mindig a 90 perces jógagyakorlás.

Ági ezt nagyon jól megoldja, és minden órához ad rövidítési lehetőségeket.

/Kata, kezdő kurzus végzős/

“Miért nem tudom egyedül megtanulni az alapokat?”

Meg tudod:

  • ha tudod, hogy mit tanulj, hogyan építsd egymásra a gyakorlatokat,
  • ha tisztában vagy a légzésed minőségének javítására irányuló gyakorlatokkal, akkor minden bizonnyal el tudod sajátítani az alapokat.

 

  • Ja, és akkor ha ultra elszánt, kitartó vagy és van időd az egyéni kérdéseid utánjárni.

Ha viszont ismered magad, hogy könnyen elakadsz, mert hamar elveszted a kitartásod, nem találsz időt egyszerűen, hogy gyakorolj, akkor ez a kezdő kurzus neked szól.

Ha fontosnak tartod, hogy:

  • egy közösség részeként részesülj te is a csoport energiájából,
  • és az oktató személyesen adjon választ a kérdéseidre, akkor itt törődve fogod érezni magad.

 

  • Ha szeretnél javítani az aktuális helyzeteden (nem csak testileg, hanem mentálisan is),
  • ha szeretnél kiegyensúlyozottabb lenni, akkor itt a helyed.

Ezzel a kurzussal rálépsz arra az útra, amely során megtanulsz tenni magadért, és kezedbe venni az életed irányítását, ha tényleg rászánod magad.

Kedved van megalapozni a szemléleted

Akkor jó helyen jársz.

Immár online indul a kezdő jógatanfolyamom (kurzus 1), amely tiszta alapokat épít benned a jógáról.

 

“Anno, a jógastudiómban számtalanszor indítottam ezt a kurzust, és – őszintén – ez volt a kedvenc kurzusom. Látni azt a sok elégedett és aha-élényekben gazdag arcot. Látni hétről hétre azokon a testük rugalmasságának fejlődését, akik nem is merték remélni, hogy “ennyit enged” a testük. Csodás, hogy ezen az úton vezethetlek.”  FreshUp Ági

 

Elsősorban arra tanítalak meg, hogy te hogyan tudod beépíteni a mindennapjaidba az alap jógikus irányelveket, és hogyan jógázz otthon önállaóan reggel vagy este 20-40 percben.

Megtanítok egy teljes gyakorlatsort, amelyet egészében és részeiben is tudsz majd egyedül gyakorolni.

És mostantól helyes légzéssel tudod behangolni a napod.

A kurzust elkezdtük. Jelentkezni várólistára lehet, ha szeretnél értesülni a következőről.

Ezeket tanuljuk és érintjük a kezdő kurzuson

Témák:

  • alapászanák helyes kivitelezése
  • a légzésed minőségének javítása
  • min. 6 alap pranayama technika
  • relaxálni való képesség elmélyítése
  • az elméd hatalma a tested felett
  • jógikus szemlélettel kedvesnek és kíméletesnek maradni önmagaddal
  • komplett jóga gyakorlatsort fogsz megtanulni, hogy otthon is tudj önállóan gyakorolni
  • a jógafilozófia alapjainak megismerése, amelyet beépítve a mindennapjaidba jobbá teszed a napjaid,
  • és még rengeteg felfedezésre váró szempontokat fogsz kapni tőlem.

 

A program tartalma:

  • online 10 alkalom (90 perc x 10)
  • az órák videóit (15 óra jóga anyagot) visszanézheted és 1 évig korlátlan online hozzáférést kapsz hozzájuk
  • hozzáférés a privát facebook csoportunkhoz, ahol felteheted a kérdéseid, élőben kapcsolódhatsz velem és a társaiddal (egy évig)
  • BÓNUSZ 1: a tanfolyam végén 3 gerincjóga, teljes 90 perces gyakorlatsor videó anyagához kapsz hozzáférést, szintén 1 teljes évig.
  • BÓNUSZ 2: a tanfolyamon tanult gyakorlatsort képekben bemutatva pdf anyagban (a 9.jógaóra után küldöm neked emailben)
  • BÓNUSZ 3: kedvezmény más JógaMindennapos online programora.
  • Fogadóóra egy éven át

 

Várólistára jelentkezés, hogy értesülj a következő kurzus indulásáról.

A városlistások időben kapnak emailes értesítést a következő alkalommal induló kurzusról. A várólista még nem jelentkezés.

Jelentkezésnél majd minél gyorsabb vagy, annál nagyobb kedvezményt kaphatsz. Részletek majd az emailben.

Szeretettel,

Ági

Kérdések és válaszok az oldal alján

A motiváció és önállóság titka a magabiztos alapok.

A jógát elkezdők 80%-a 3 hét alatt eltűnnek, abbahagyják, feladják.

“Ah, ez nekem nem megy. Nem tudom rendszerbe faragni a jógát.”

Visszalép a komfortzónájába, mert az a kényelmesebb.

Ha nem szeretnél ebbe a csoportba kerülni, akkor egyszer s mindenkorra rendezd a jógatudásod alapjait – akár van már, akár nincs.

 

A motiváció és önállóság titka a magabiztos alapok.

A jógát elkezdők 80%-a 3 hét alatt eltűnnek, abbahagyják, feladják.

“Ah, ez nekem nem megy. Nem tudom rendszerbe faragni a jógát.”

Visszalép a komfortzónájába, mert az a kényelmesebb.

Ha nem szeretnél ebbe a csoportba kerülni, akkor egyszer s mindenkorra rendezd a jógatudásod alapjait – akár van már, akár nincs.

 

Tíz aktív héten át együtt egy csoporttal, motiváló gondolatok Ágitól, támogató és vicces visszajelzések a csoporttársaktól.

Itt tényleg kapok ajánlásokat a rövidebb gyakorlatokra, mert bármennyire akarom nekem sem fér bele mindig a 90 perces jógagyakorlás.

Ági ezt nagyon jól megoldja, és minden órához ad rövidítési lehetőségeket.

Akkor jó helyen jársz.

Immár online indul a kezdő jógatanfolyamom (kurzus 1), amely tiszta alapokat épít benned a jógáról.

 

“Anno, a jógastudiómban számtalanszor indítottam ezt a kurzust, és – őszintén – ez volt a kedvenc kurzusom. Látni azt a sok elégedett és aha-élényekben gazdag arcot. Látni hétről hétre azokon a testük rugalmasságának fejlődését, akik nem is merték remélni, hogy “ennyit enged” a testük. Csodás, hogy ezen az úton vezethetlek.”  FreshUp Ági

 

Elsősorban arra tanítalak meg, hogy te hogyan tudod beépíteni a mindennapjaidba az alap jógikus irányelveket, és hogyan jógázz otthon önállaóan reggel vagy este 20-40 percben.

Megtanítok egy teljes gyakorlatsort, amelyet egészében és részeiben is tudsz majd egyedül gyakorolni.

És mostantól helyes légzéssel tudod behangolni a napod.

A kurzust elkezdtük. Jelentkezni várólistára lehet, ha szeretnél értesülni a következőről.

Ezeket tanuljuk és érintjük a kezdő kurzuson

Témák:

  • alapászanák helyes kivitelezése
  • a légzésed minőségének javítása
  • min. 6 alap pranayama technika
  • relaxálni való képesség elmélyítése
  • az elméd hatalma a tested felett
  • jógikus szemlélettel kedvesnek és kíméletesnek maradni önmagaddal
  • komplett jóga gyakorlatsort fogsz megtanulni, hogy otthon is tudj önállóan gyakorolni
  • a jógafilozófia alapjainak megismerése, amelyet beépítve a mindennapjaidba jobbá teszed a napjaid,
  • és még rengeteg felfedezésre váró szempontokat fogsz kapni tőlem.

 

A program tartalma:

  • online 10 alkalom (90 perc x 10)
  • az órák videóit (15 óra jóga anyagot) visszanézheted és 1 évig korlátlan online hozzáférést kapsz hozzájuk
  • hozzáférés a privát facebook csoportunkhoz, ahol felteheted a kérdéseid, élőben kapcsolódhatsz velem és a társaiddal (egy évig)
  • BÓNUSZ 1: a tanfolyam végén 3 gerincjóga, teljes 90 perces gyakorlatsor videó anyagához kapsz hozzáférést, szintén 1 teljes évig.
  • BÓNUSZ 2: a tanfolyamon tanult gyakorlatsort képekben bemutatva pdf anyagban (a 9.jógaóra után küldöm neked emailben)
  • BÓNUSZ 3: kedvezmény más JógaMindennapos online programora.
  • Fogadóóra egy éven át

 

Várólistára jelentkezés, hogy értesülj a következő kurzus indulásáról.

A városlistások időben kapnak emailes értesítést a következő alkalommal induló kurzusról. A várólista még nem jelentkezés.

Jelentkezésnél majd minél gyorsabb vagy, annál nagyobb kedvezményt kaphatsz. Részletek majd az emailben.

Szeretettel,

Ági

Kérdések és válaszok az oldal alján

Az alap dolgok nem feltétlenül könnyűek, és ez nagyon igaz a jógára és az életre is.

Alap ászanának hívom azokat, amely ászanák szinte mindegyik hatha jóga gyakorlatsorban szerepelnek, illetve amelyek pontos ismerete fontos ahhoz, hogy tovább építsd a jóga gyakorlásod.

 

Ászanák, amelyek helyes kivitelezését át is vesszük a kurzuson könnyített variációkkal is (néhány példa):

  • lefele néző kutya (adho mukha svanasana)
  • felfele néző kutya (urdvha mukha svanasana)
  • álló háromszög póz (trikonasana)
  • harcos pózok (virabhadrasa család)
  • ülő deszkapóz (dandasana)
  • ülő mélyelőrehajlás (paschmittanasana)
  • fej-térd tartás (janu sirsasana)
  • pillangópóz (baddha konasana)
  • hídtartás (setu bandha konasana)
  • gyertyapóz variációk (salamba sarvangasana)
  • jógikus relaxáció (shavasana)
  • napüdvözlet (surya namaskar)
  • és még több más ászana, jógikus technika.

 

Ha a fentieket már ismered, de kérdéses, hogy jól tudod-e vagy nem vagy magabiztos, hogy önállóan végezd, akkor is helyed van a kezdő kurzuson, ami egy alapozó kurzus. Olyan biztos alapokat és hosszan tartó támogatást kapsz tőlem, amely mellett és után magabiztosan és lelkesen fogsz önállóan is jógázni.

Van kérdésed?

Olvasd el a kérdéseket – válaszokat az oldal alján.

Ha nem találtál választ a kérdésedre, akkor írj nekem. Jobb alsó sarokban a fehér borítékra kattintva.

Én olvasom és válaszolok rá.

Ismered már az alapokat?

Akkor gyere velem tovább, mélyítsd az önismereted, és érezd még könnyedebben magad.

Élő gerincjógámon megismered a tested és megtapasztalod a finomenergiád.

Ha a spirituális kapcsolatodat kívánod erősíteni, akkor a Nővagyok program neked való.

Többet akarsz, mint jógát?

Akkor ajánlom a Nővagyok programom.

Spirituális program a tudatosabb női életvezetésért. Sok kérdés és bizonytalanság merül fel a női mivoltunk során. Hogyan kezeljük a visszatérő női mintáinkat és miként optimalizáljuk a női szerepeinket.

Ezekre is választ kapsz a program során, amely egy interaktív online program. Akkor működik, ha aktívan csinálod. Ehhez rendszeresen kapsz tőlem motivációt, kérdezési lehetőséget és mások sztorijaiból is sokat tanulhatsz.

Minden hónapnak van egy témája, amire ráépül a yin és yang jóga gyakorlatsor, meditáció és podcast, gondolati magvak. Emellett kapcsolódunk, beszélgetünk vagy csak épp hallgatsz minket.

A Nővagyok program női törzse a tudatos, önmagukért tenni akaró nőtársaink bizalmas köre. Szeretnél bekerülni?

Részletek ide kattinva vagy olvass még tovább.

Gerincjóga

Miért alap, hogy gerincjógázz velem?

Mert a legfontosabb testrészed a gerinced, átvitt értelemben is, és ehhez adok mentális táplálékot.

Gerinc nélkül nincs emberi élet. Egészséges gerinc nélkül nincs egészséges és teljes élet. A gerinced a tartásod, a dolgokhoz való hozzáállásod és az energiád alapja.

A FreshUp gerincjógámon tanulsz a gerinced anatómiájáról, a gerinc és más testrészek kapcsolatáról és a gerincproblémák hátteréről.

Megtapasztalod azt a belső energiát és az óra után is tartó energikusságot, amely jobb kedvben és tettrekészebben tart a napjaid során.

Ki csatlakozhat?

Te, ha szeretnéd …

… erősíteni a törzsizmodat

… jobban megismerni a tested

… érdekel mit miért teszel a testeddel

… energizálni magad

… javítani a mozgáskoordinációd

… érzékelni a finomenergiád

… egészséges vagy.

ha kezdő vagy gyakorlott jógázó vagy

“Ez nem nyugger jóga!” (Vera)

MEGERŐSÍTÉS

és

VIZUALIZÁCIÓ

minden órám eleme

“Nővagyok” program

Hogyan tudom életformámmá tenni a pozitív és könnyed gondolkodásmódot?

Ha szeretnél rendszeresen kapni motiváló témákat, más perspektívából való megvilágítást, és megnyílni a spirituális gondolkodásmód felé,

akkor várlak a “Nő vagyok” tagságba.

Minden hónapban új téma és ráépülő yin és yang jóga, valamint megerősítő meditáció, és izgalmas vadiúj, csak itt hallható podcast.

A “Nő vagyok” programba éves vagy féléves tagsággal tudsz csatlakozni korlátozott ideig, és csak korlátozott számban fogadok el új tagokat.

Ki csatlakozhat?

Te, ha …

… szeretnél nagyobb magabiztosságot az életvezetésedben,

… szeretnéd megerősíteni magad a belső erődben,

… szeretnél megerősödni a változtatni való képességedben,

… ha már jógáztál és magabiztosan mozogsz az alap ászanákban,

… van egy alap jó kondid,

… fejlődni szeretnél, mint ember,

… szeretnég megerősödni a nőiessségedben,

… a fizikai mozgáson túl igényed foglalkozni a mentális és szellemi síkoddal

… egészséges vagy.

Ági női jógájával kívül-belül megerősödtem” (Bernadett)

Minden hónapban új téma

és

ráépülő yin, yang, megerősítő meditáció és vadiúj, csak itt hallgatható podcast az új, könnyedebb szemléletet megnyító gondolkozásért.

Kérdések és válaszok a kezdő kurzussal kapcsolatban

Csütörtök esténként 18:00 órától 19:30-ig, 90 perc. A privát facebook csoportunkban live, élő adásban. Március 4-én kezdünk, utolsó élő óra május 6-a, csütörtök, tanfolyam záró ünnepléssel egybekötve.

Internet kapcsolat és olyan eszköz, amellyel tudsz kapcsolódni a facebookra. Lehet mobil, ipad, laptop, asztali gép. A jobb látvány érdekében érdemes számítógépről csatlakozni.

A privát facebook csoportunkon belül a tanfolyam órája idejében: 18:00 – 19:30 csütörtökönként március 4 – május 6.

Ha lemaradsz, videón másnaptól vissza tudod nézni egy teljes éven át.

Az utolsó, 10. alkalom május 6-a, csütörtök. Ezek után a kapcsolat a privát facebook csoportunkban tartható velem és a társaiddal, valamint a videók visszanézehetők 1 évig.

Nagyon fontosnak tartom, hogy biztosnak érezd magad a jógagyakorlásod során. Ezért hoztam létre a privát facebook csoportot, ahol bármikor felteheted a kérdésed post formájában. Fogok rá válaszolni.

Az élő, személyes (virtuális) kapcsolódás energiája pedig a motivációdban erősít meg. Ezért lesz minimum három jóga partink a program során:

1.Az első jógaóránk előtt (meghívó az időponttal emailben érkezik, a kurzuskezdést megelőző hétvégére tervezhető), téma: ismerkedés és pár alap dolog az első kellemes jóga élmények érdekében.

2. Jóga party: a 10.jógaóránk utáni hétvégén (meghívó az időponttal emailben érkezik), téma: kurzus zárás, gratuláció és hogyan tovább egyedül (a visszanézhetőség marad), ekkor kapod meg a bónuszokat, és megünnepeljük, hogy eljutottunk együtt a 10. alkalomig.

3. Motiváció meeting: 4 héttel a kurzus zárás után (meghívó az időponttal emailben érkezik), téma: hogy megy egyedül a jóga, kérdések megválaszolása, gyakorlatias tippek az egyéni jógagyakorlásra.

+ Fogadóórák: A kurzus aktív részében (a 10 hét alatt) többször fogok fogadóórát tartani, amiről előre foglak tájékoztatni.

++ Mind a 10 jógaóra után lesz 15 perc lehetőség feltenni a kérdéseket, megosztani az élményeket.

A közösségi érzés, a csoport ereje nagyon sok erőt tud adni, ezért bátran oszd meg a tapasztalataid, a kérdéseid a csoportban. A csoportot bizalmas közegként tartjuk, így kezeld bizalommal, amit másoktól hallasz és tudd, hogy veled szemben is tisztelet és bizalom van.

A kezdő jógatanfolyamom alapozó jógaórákat tartalmaz. Óráról órára elsajátítod az alap ászanák helyes kivitelezését. A gyakorlatsort érthetően és emészthető tempóban építjük fel, így van időd, akármilyen gyorsan vagy lassan tanulsz, elmélyedni benne, felfedezni és megfogalmazni a kérdésed. A kérdéseidre a privát facebook csoportban kapsz választ, ahol a többi társaidtól is kaphatsz támogatóerőt.

A kezdő jóga felépítése: jógafilozófia alapok ismertetése, és egy 60 perces gyakorlatsor szisztematikus felépítése, amelyet óráról órára ismétlünk és építünk tovább. A 10.órara kívülről fogod és magabiztosan fogod tudni önállóan végezni a gyakorlatsort. Ehhez a továbbiakban kapsz pdf képes támogató anyagot (letölthető).

A kezdő jógatanfolyam mind a 10 órája visszanézhető az órát követő 48 órán belül, és egy teljes évig korlátlan hozzáférést kapsz hozzá online.

Egy sima jógaóra (nálam), erősebb, összetettebb és minden alkalommal új gyakorlatsort tanít. Azoknak való, akik már magabiztosak az alapászanákban, és nyitottak mindig új kihívások elé állni.

Minden kezdő jógaóra felvételről visszanézhető online a jogamindennap.hu weboldalán a kezdő jógatanfolyam résztvevői számára dedikált felületen.

A visszanézéshez csupán internetkapcsolatra és mobil (telefon vagy ipad) vagy számítógép (laptop, asztali) eszközre van szükséged. Streamelve tudod megnézni a felvételeket.

A nálad fogható internet sebességéért nem tudok felelősséget vállalni.

Semmi gond, bármikor közbejöhet valami. Minden órát max. 48 órát követően visszanézhető a jogamindennap.hu erre kijelölt platformján, amit ismerni tudsz, ha együtt jössz velem.

Az órák egy teljes évig (a kurzus kezdő dátumától számítva) korlátlanul visszanézhető.

Tehát gyerek mellett vagy kiszámíthatatlan munkarend mellett is elvégezhető a kurzus.

Igen, mindenképp. A jógaóráink élőben lesznek, de csak nekem lesz aktív a mikrofonom, minden óralátogató le fogja némítani, így nem lehet hallani ha belegyügyög a gyerek. A résztvevőket tehát nem zavarja.

Az óra alatt a kamerád be van kapcsolva, de engem nem zavar, ha ott sertepeltél a kisgyerek körülötted. (Én is anya vagyok.)

Azt vallom, hogy jobb így, lopakodó üzemmódban részt venni, minthogy kihagyd és várj egy arra alkalmasabb időpontot. A halogatás sosem ad biztos pontot. Ha majd találsz egy jobb alkalmat, akkor pedig vissza tudod nézni az órát, és már nem lesz új a téma.

Elsődleges kommunikációs csatorna az email. Minden fontos infót ott küldök neked (pl. kezdés, élő kapcsolódások, bónuszok, visszanézhetőség lehetősége, stb.). Ezért fontos, hogy az email címem jelöld fontosnak a levelezőrendszeredben és húzd be a beérkezők közé. Így biztosan látni fogod minden emailem.

Sajnos gyakran a spambe vagy a promóba érkezik a levelem. A promóból egyszerű áthúzni, de a spamet még észre sem lehet venni. A levrendszerek helyettünk végzik a leveleink priorizálásást, ezért anélkül, hogy téged megkérdezne, rendezgeti a beérkező emailjeid.

Email címem, amire akár rá is kereshetsz (bár a spambe már beérkezetteket nem fogja megjelenítani valószínűleg), szóval légy résen: hello (kukac) jogamindennap (pont) hu (természetesen rendesen kiírva)

Persze, lehet. Ez esetben kedvezményt kaptok, azaz nem kell két teljes díjat kifizetnetek, csupán a teljes díj 120 %-át, kerekítve összesen ketten 69 eurót. Kérlek írj ez esetben.

Azért, mert a jógaoktatás felelősséggel járó feladat. Fontosnak tartom, hogy ismerjelek mindkettőtöket. A párodnak más fizikai korlátja lehet, mint neked, ebből kifolyólag lehet neki más alternatívát kell javasolnom, mint neked. Továbbá, hogy teljes joga legyen kérdezni tőlem és megismerni a csoporttársaitokat, a facebook csoportba csak így kap részvételi lehetőséget. Plusz, beszélhetünk még jogdíjról is, de ezt hagyjuk. A becsület úgy diktálja a ti részetekről, a biztonságos oktatás pedig a részemről diktálja azt, hogy minden résztvevőt ismerek.

Természetesen. Indítsd el a rendelést a Shopban, válaszd ki a fizetési módnál az utalást, és véglegesítsd a rendelést. Válasz emailben és a weboldalon ugyanazon az ablakban meg fog jelenni az utaláshoz szükséges adatok.

Ha kérdésed van, vedd fel velem a kapcsolatot.

Ausztriában élek és ott vezetem a vállalkozásom, ezért euró a fizetés pénzneme.

Nem. A kurzus elindulásához való infókat és a tanfolyam anyagához való hozzáférési lehetőséget csak sikeres fizetés után tudom elküldeni.

Bankkártyás fizetésnél azonnal sikeres lehet a fizetés, átutalásnál kb. 2 munkanap tapasztalatok szerint. Érdemes ezt figyelembe venni.

Ha a kurzus díja a kurzus kezdés után érkezik meg valami oknál fogva, a kurzus időtartama akkor is az eredetileg kiírt dátum szerint érvényes rád is. (kezdő és végdátum, azaz a teljes egy év hozzáférés akkor is a kurzus eredeti kezdési dátumától számítódik).

Kérdés esetén írj nekem.

Alapból ilyen nincs. Egyszerre kezdjük a kurzust (lásd kezdési dátum). Azok vesznek részt, akik a megadott határideig jelentkeztek és sikeresen befizették a hozzájárulásukat.

Ha valami oknál fogva mégis a kurzus díja a kurzus kezdés után érkezik meg, a kurzus időtartama akkor is az eredetileg kiírt dátum szerint érvényes rád is. (kezdő és végdátum, azaz a teljes egy év hozzáférés akkor is a kurzus eredeti kezdési dátumától számítódik).

Itt pedig a válaszom helye

FreshUp Ági

Ahogy a Hold is állandóan változik, úgy a te energiád is, azonban hiszem, hogy mindenki képes megtalálni az egyensúlyát, amelyben boldogságot, nyugalmat és egyben tettre kész energiát érez. Közel 2000 tartott jógaóra tapasztalatával és YA-RYT 500 órás nemzetközi jógaokatóként vezetem a saját alkotásom, a Fresh Up Zone studiót Bécsben. Fontos szempont számomra a helyes kivitelezés, a rendszeresség és a fejlődés. A hatha alapú óráimon gyakran találkozhatsz anatómiai fókusszal, flow, yin és elemekkel, és kedvelem a fordított és egyensúlyozó testhelyzeteket. Jóga filozófiám …

0 Hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

JógaMindennap - 2022.

Kérdésed van? Írj nekünk!

Bejelentkezem

Elfelejtetted a jelszvad?