
Az órát tartja: FreshUp Ági | Helyszín: FreshUpZone Stúdió | Óra szintje: Haladó, Kezdő
A baba-mama jóga jótékony hatással van mindkét félre. A tapasztalataim alapján az alábbiakat emelném ki számodra.
Bensőségesebb kapcsolat és nagyobb összhang a babával. Az érintés, a közös mozgás és ringatás, a babaklub nemcsak a baba idegrendszerét, mozgáskoordinációját fejleszti, de nagyobb összhangot teremt a baba és mama között. Ez a közösségi program kitűnő lehetőség az anyukáknak a tapasztalatok megosztására, a babáknak pedig gyakran ez az első igazi szocializációs közegük.
Teljes átmozgatás, hangsúly a kritikus részekre. A babamasszázs és a baba jógáztatása a babákat, míg a felnőtt hatha jógás gyakorlatok az anyukákat mozgatja át, különös tekintettel a vállakra, a nyakra, a has tonizálására és a nyújtózkodásra. A gyakorlatok segítik a tejtermelést, erősítk a melltartó izmokat és kitérünk a gátizomtornára is.
Nyugalom a babának, lazítás a mamának. A babás jógám célja, hogy neked, anyuka, kellemes környezetet biztosítsak, és egy jó átmozgatás után ki tudj kapcsolódni a mindennapi körforgásból. Ekkorra már a babák is elcsendesednek és közösen a babánkkal relaxálunk. A jógás babák sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek nagyobb korukban, és a babás jóga után jókat szoktak aludni.
A baba-mama jóga jótékony hatásai közül pár:
- segíti a babád idegrendszeri, mozgáskoordinációs és a mozgásérzékelésének fejlődését
- segít a szülés utáni regenerációban,
- a gyakran használt testrészeket átmozgatja, különös tekintettel a váll-hát területére,
- csökkenti az “anyasági” depresszió, levertség, egyhangúság érzését,
- jótékony hatással van a női lelkedre, lehetőséged ad beszélgetni hozzád hasonló helyzetben lévő anyukákkal,
- kikapcsolódás a mindennapi 24 órás “akciókész” állapotből;
- segít rávezetni arra, hogy a babádhoz lazábban állj,
- megtanít, hogy inkább a saját nyugalmaddal nyugtasd, mint állandó cselekvéssel.
A babákkal 6 hetes kortól lehet jönni rendben lezajlott szülés után. Írj nekem az első alkalom előtt.
Apukák és nagymamák is jöhetnek kísérőként.
Om Tat Sat,
FreshUp Ági
FreshUp Ági
Ahogy a Hold is állandóan változik, úgy a te energiád is, azonban hiszem, hogy mindenki képes megtalálni az egyensúlyát, amelyben boldogságot, nyugalmat és egyben tettre kész energiát érez. Közel 2000 tartott jógaóra tapasztalatával és YA-RYT 500 órás nemzetközi jógaokatóként vezetem a saját alkotásom, a Fresh Up Zone studiót Bécsben. Fontos szempont számomra a helyes kivitelezés, a rendszeresség és a fejlődés. A hatha alapú óráimon gyakran találkozhatsz anatómiai fókusszal, flow, yin és elemekkel, és kedvelem a fordított és egyensúlyozó testhelyzeteket. Jóga filozófiám …
Kérdésed van? Írj nekem!
Hashtags:
